Könyveim
Háttértörténet
Ahogy nőtt saját tervezésű modelljeim száma, egyre inkább érett a gondolat, hogy valamilyen formában közzétegyem őket. Először a Magyar Origami Kör negyedéves füzeteiben jelent meg néhány figurám leírása. Próbálkozások történtek teljesen saját anyag megjelentetésére is, a kilencvenes évek elején uralkodó kedvezőtlen gazdasági helyzetben azonban nagyon nehéz volt olyan kiadót találni, amely felvállalta volna egy tizenéves gyerek „papírgyűrögetős” könyvét.
Végülis a Nemzeti Tankönyvkiadónak ajánlottak figyelmébe, amelynek gondozásában megjelent első saját „könyvem”. A maga 20 oldalával ez tulajdonképpen inkább csak egy füzet volt, mégis nagy eredménynek tekinthető. A debütáló kiadványt egy éven belül követte a második, majd három év múlva a harmadik füzet. Utóbbit már teljes egészében saját magam szerkesztettem.
Annak ellenére, hogy a kiadványok terjedelme fokozatosan bővült és a bennük publikált modellek is egyre kiforrottabbak voltak, az én szememben még nem ütötték meg az „igazi” könyv szintjét. Elhatároztam, hogy a következő alkalomra nagyobb anyagot állítok össze, tart ameddig tart. Az anyag elkészült és úgy tűnt van komolyan érdeklődő kiadó is, az utolsó pillanatban azonban meghiúsult a dolog. A „sikeren” felbuzdulva belefogtam egy újabb könyv összeállításába... Később, egy véletlen találkozás folytán úgy alakult, hogy Németországban kiadták egyszerre mindkettőt. Így végre napvilágott látott évekig tartó munkám eredménye.
Azóta is születtek további értékes modellek, ám újabb könyv megjelentetése legfeljebb csak kósza gondolatként merült fel. Manapság, az Internet nyújtotta lehetőségek révén egyébként is erősen megváltoztak a publikálás peremfeltételei. Ma már ugyanúgy lehetséges tetszés szerint kiválogatott diagrammokat külön-külön letölteni, mint a zenei piacon (akár ingyenes, akár fizetős formában).
Bibliográfia
Napvilágot látott könyveim, kronológiai sorrendben:
- Origami mindenkinek (1993)
- Dinók és társaik (1993)
- A papír birodalma(1996)
- Játék a papírral (2000)
- Origami határok nélkül (2000)















